Pap Márta, 28 éves rezidens gyermekorvos Marosvásárhelyen, nemrég lett diagnosztizálva angiosarcomával. 4 műtéten van túl, és vár az ötödikre.

Ezen az oldalon információkat találsz, ha imádkozni szeretnél érte, esetleg segíteni is.

A támogatók számára közöljük az ő személyes bankszámláját:

PAP MARTA
Banca Comerciala Romana - ERSTE
RO58 RNCB 0188 0280 4957 0001

Bővebb információért a következő e-mail címre írhatsz:
uramakitszeretszazbeteg@gmail.com

2013. március 30., szombat

Ma Márti

jobban érzi magát, mint az elmúlt napokban. De az is igaz, hogy változékony az állapota. Most örvendjünk vele ennek a jónak, ezért adjunk hálát Istennek, s közben folytassuk érte a közbenjárást is.

Olyan jó volt hallani kedves hangját...

A tegnap nagypéntek volt, holnap húsvét lesz! És Mártit még mindig az intenzív osztályon kezelik.

Istentől megáldott húsvéti ünnepet kívánunk minden imatársnak!


2013. március 28., csütörtök

Idézet egy üzenetből:




" Márti állapota stabil orvosilag, tehát nem súlyosabb, mint volt. Most kaptam az információt a sebész ismerőseimtől, akik most jöttek ki tőle, nagyon jól ismerik a helyzetét. A hét folyamán pleurostomát tettek neki, amivel lecsapolhatják a felgyülemlett folyadékot a tüdejéről, ahogy már történt eddig is. Ez egy minim-invaziv eljárás, ezt követően pedig az intenzívre viszik a betegeket megfigyelés céljából. Fájdalmai minimálisak, mivel kapja a Morfiumot. Viszonylag tehát a körülményekhez képest jól van.  

Imádkozzunk, hogy adjon az Úr neki türelmet, és hitben való erősödést, hogy 
ez a lelki harc hadd legyen valóban győzedelmes a számára. "

Kedves mindenki! Így imádkozzunk ma Mártiért!



Március 28.

Márti még mindig az intenzíven van! Nagyon imádkozzunk érte!

2013. március 27., szerda

Március 27.

Márti állapota még súlyosabb! Imádkozzunk érte, hogy Isten segítse át e mély szenvedéssel teli völgyön. És ha Isten úgy döntene, hogy ez legyen az utolsó nagy harca, akkor adjon győzelmet Mártinak.

2013. március 26., kedd

Imádkozzunk!

Márti az intenzív osztályon van! Állapota válságos! Imádkozzunk érte!

2013. március 25., hétfő

2013. március 21., csütörtök

És most újra kitartó könyörgésre hívunk mindenkit!




Hála az Úrnak a B17 vitamin nemsokára megérkezik Amerikából. Köszönet az áldozatos testvéri gondoskodásért. Ez jó hír.

A rossz hír az, hogy megvan az eredmény, ami nem biztató, sajnos. Az orvosok még nem döntöttek a ,,Hogyan tovább?,,-ról.

Márti kérését szeretnénk tovább adni: arra kér mindenkit,  minden fiatalt, minden időst, és minden középkorút, hogy imádkozzanak érte nagyon. Óriási fájdalmakkal küszködik, amelyek határosak az elviselhetetlenséggel.

Márti köszöni az eddigi imatámogatást! Sokat jelentett ez számára! Tovább is csak az élő Istenben vetett reménység ad erőt neki, az édesanyjának, szüleinek, és minden érintettnek.

Imádkozzunk értük! Imádkozzunk Mártiért, hogy ne fogyatkozzon el a hite, hogy Isten adjon gyógyulást neki, ha Ő úgy látja jónak! Imádkozzunk az orvosokért, hogy jó döntéseket hozzanak, és megfelelő kezelést írjanak ki Mártinak! Imádkozzunk az édesanyjáért, aki szüntelenül gondozza őt, hogy Isten adjon minden nap annyi erőt és egészséget, amennyire épp szüksége van. Imádkozzunk, hogy Isten rendelje ki az anyagiakat is!

Zsolt 25:10:,, Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják.,,

2013. március 14., csütörtök

Még mindig imádságra hívunk testvéreim!



Márti várja az eredményt, aminek függvényében az orvosok döntenek a műtét vagy a kezelés plusz műtét felől. A múlt heti műtét is elég nagyra sikerült, viszont a még nagyobb még hátra van. Szüntelenül szenved, szüksége van arra, hogy kitartóan imádkozzunk érte, hogy meg ne lankadjon kitartásában, és hogy a szükséges gyógyszerhez hozzá juthasson. Szüksége lenne B17 vitaminra, amit csak Mexikóban gyártanak. Ha valaki segítségül tudna lenni, kérünk szóljon a fenti e-mail-cimen.


1Thess 5:23: Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestôl; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül ôriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

2013. március 9., szombat

Vasárnap



Márti túl van a műtéten, kijött az intenzív osztályról, ma már evett egy keveset. Szüksége van továbbra is imatámogatásunkra. Nemcsak neki, hanem az édesanyjának is, aki szinte szüntelenül mellette van, ápolja, gondozza a kórházban Marosvásárhelyen.

Imádkozzunk érte, hogy a szenvedés mély völgyében meg ne fogyatkozzék a hite. Imádkozzunk a vizsgálat eredményéért.

1Thessz 5:17, 25:
 17 Szüntelen imádkozzatok.
 25 Atyámfiai, imádkozzatok érettünk.


2013. március 6., szerda

Szerda


                                        ( ez egy több, mint két éve készült kép Mártiról)


Holnap újra megműtik Mártit, vizsgálat végett. Az eredmény függvényében döntenek majd az orvosok a következő nagy műtét felől.


Nagy fájdalmakkal küszködik. Legyünk mellette szenvedésében.
Imádkozzunk nagyon érte! - hogy ne veszítse el a hitét, - hogy legyen lelki ereje a nehéz percekben, - hogy adjon Isten az orvosoknak bölcsességet helyesen dönteni, - hogy adjon a holnapi műtős orvosnak maximális sikert a feladata véghez vitelében.



1Kor 16:13-14:
13 Vígyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erôsek!
 14 Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

Ef 6:10:
10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erôsek az ůrban, és az ô hatalmas erejében.

Kol 3:15:
2 Az imádságban állhatatosak legyetek, vígyázván abban háláadással;


2013. március 4., hétfő

Felhívés imára, böjtre és adakozásra

Szeretettel hívunk mindenkit, aki teheti, hogy imádkozzék és böjtöljön Mártiért, az elkövetkező napokban, hetekben. Egészségi állapota gyenge, nagy fájdalmakkal küszködik, szüksége van a segítségünkre.


Jak 5 :13-16:
13 Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen.
 14 Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén ôt olajjal az ůrnak nevében
 15 És a hitbôl való imádság megtartja a beteget, és az ůr felsegíti ôt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
 16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.